Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
Mottó: Tanévben tanulj azért, hogy nyáron csak szórakozhass!

Gyenge Sándor elnökletével 1990-ben jött létre a Studium Generale Zuglói Egyesület. Örökös elnökünktől fájó szívvel búcsúzunk.

Gyenge Sándor, aki 3 cikluson át volt önkormányzati képviselő, 2017. augusztus 3-án, 73 évesen örökre távozott közülünk.

1944-ben született, Salgótarjánból, egyszerű emberek gyermekeként indult, s egyetemet végzett tudós lett. Tanult, majd tanított. Az egyetemen történelem és szociológia szakon végzett. Szinte a diplomától kezdve egészen a rendszerváltásig a Politikai Főiskolán dolgozott. Tanított és kutatott. A spanyol nyelvterület tartozott hozzá, a latin-amerikai munkásmozgalmak történetét kutatta, ebben a témában publikált. Élete végéig aktív tagja volt a Történelemtudományi Társaságnak.

A Főiskola megszűnt. Ekkor új szakmai életet kezdett, középiskolában kezdett tanítani, a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában. Az érett emberek felsőfokú oktatásáról kellett áttérnie a középiskolás gyermekek nevelésére, nevelve tanítására. Történelem tanári munkája során a kiváltó okok, a gazdasági és társadalmi törvényszerűségek tudományos igényű elemzését adta tanítványainak. Tanártársai és tanítványai tisztelték, becsülték és - igen, kimondhatjuk – szerették. Az iskolai, a közéleti, a közigazgatási ismereteit kamatoztatva tankönyvet írt. Az OKJ-s képzés megszűnéséig ebből az Államigazgatási Ismeretek c. tankönyvből tanultak az érettségi utáni szakképzésben résztvevő diákok.

Az iskolai munka mellett pártja, a Munkáspárt – amelynek a kilencvenes évek elején néhány évig a kerületi elnöke is volt – megbízásából indult a Budapest XIV. kerületi önkormányzati választásokon a Füredi úti lakótelepen. Három cikluson át hasznos és elismert tagja volt a zuglói képviselőtestületnek. Képviselő társai pártállásuktól függetlenül becsülték, felnéztek Rá. Tisztelték, mert jó ügyekért kiálló, tiszta embernek ismerték meg.

Társadalmi érzékenysége indíttatására kezdeményezte és hozta létre 1990-ben a máig működő Studium Generale Zuglói Egyesületet, amelynek célja és feladata a rászoruló családok gyermekeinek felzárkóztató tanulmányi megsegítése, a tehetségesek helyzetbehozása. Felkutatta és meghívta az ez ügy iránt elkötelezett aktív és nyugdíjas tanárokat, akikkel közösen, minden ellenszolgáltatás nélkül végezték, ill. végzik ma is ezt a munkát. Megteremtette e munka infrastrukturális feltételeit is. Az egyesületnek alakulásától haláláig elnöke volt..

A példás közéleti ember példás férj, apa, és nagyapa volt. Gyermekeit, Lillát és Balázst sikeresen bocsátotta útjukra. Két unokájának, Brigittának és Marcinak gondos, szerető nagypapája volt. Gyermekként is tette a dolgát, a Salgótarjánban egyedül maradt idős édesanyját magához vette, és haláláig istápolta.

Gyenge Sándor család és emberszerető, indulatmentes férfi volt, aki a realitást, a rációt, a nyugalmat, a biztonságot, a békét hirdette; és közben nem szórta szét a káosz, a zűrzavar magvait. Hihetetlennek tűnő stabilitása mindent megszelídített maga körül, szilárd bázisa, kősziklája volt a közösségeknek. Tudatában volt annak, hogy mennyire fontos az igazságot keresni és hogy az öntudatra ébredés néha nagyon kellemetlen. de szembenézett múlttal, jelennel; kritikus volt és önkritikus. És igen, nemes egyszerűséggel vállalta azt, hogy nem mindenki szokott hálás lenni az igazmondónak. Személyében egy ízig-vérig baloldali embert ismertünk meg. Tudjuk, a baloldaliság ma kevesek számára hívó szó. Gyenge Sándor a salgótarjáni kisemberek gyermeke egész életében az egyszerű emberek, a pártja, a népe érdekeit képviselte. Életeleme volt a gyengébbek, az elesettek segítése, felkarolása, esélyhez juttatása.

Ha nem tudnánk, hogy világ-életében meggyőződéses ateista volt, akkor azt mondhatnánk, hogy Istennek tetsző életet élt. Elment, de emlékét, szellemiségét, emberségét, bölcs és kedves egyéniségét megőrizzük. Nyugodjon békében!

Copyright © 2024 Studium Generale Zuglói Egyesület Rights Reserved.