Back To Top

foto1 foto2 foto3 foto4 foto5
Mottó: Tanévben tanulj azért, hogy nyáron csak szórakozhass!

Széljegyzet a sikeres pótvizsgákról, és a jövőről…

Néhány tanulónak nehéz napokat kellett átélnie. Önhibájuk, vagy más ok miatt, pótvizsgára kötelezték  őket. Adva volt egy nagyon hátrányos helyzetű nebuló, akinek ezúttal a „Himalájai magasság” megmászása sikerült.  Sikerült, mert akart, mert küzdött. A tízedikes /a mellékelt képen látható/ fiú tanuló négyest ért el a matematika pótvizsgán. Négyest! Felkészítő tanára szerint, már tanítani is örömet jelentett. Fáradhatatlan volt. Érdeklődő és nyitott személyiségével mindent be akart pótolni 5 hét alatt, amiről év közben lemaradt. Ehhez párosult, hogy Koltai András „igazi” pedagógus, még a hétvégeken is rendelkezésére állt. Csak egy dolog motiválta mindkettőjüket, a pótvizsgáig a teljes anyagot el kell sajátítani!

 

És elérkezett a nagy nap. Augusztus utolsó hetében egymást érték a telefonok, a jó hírt azonnal közölni kellett: "sikerült!" "Mindent nagyon köszönünk, nem tudjuk soha meghálálni azt a sok törődést, amit a gyerek kapott a felkészítés során!"  szólt a másik oldalról a gyerek és a szülő egymás szavába vágva. Szinte égett a telefon az izzó és heves gondolatoktól, hogy egy hátrányos helyzetű családnak valami az életében sikerült!

És láss csodát. A gyerek megnyílt, valamit megérzett, valamit nagyon pontosan megértett. „Megtanultam tanulni! Tudom, hogy a következő évben már sokkal könnyebb lesz, hiszen októbertől rendszeresen eljárok majd a korrepetálásra... „ szóltak a sikeres, és lelkes további tanítványok. Ezek a szívet melengető mondatok voltak a mi fizetségünk a nyári munkánkért. A pedagógusok megkapták azt, ami a legtöbb, amit kaphattak, munkájuk maximális megbecsülését.            

Ezen a nyáron 7 pedagógus foglalkozott  5 héten át  összesen 15 tanulóval, heti 34 órában  a pótvizsgásokkal az Ilka utcában. A munka keretét  a Studium Generale Zuglói Egyesület adta, ahol a szülőknek nem kellett a 2000-5000 Ft-t megfizetniük óránként. Az egyesület teljesítette vállalását, térítés mentesen segítette a rászoruló diákokat és szüleiket.

Folytatódott a hagyomány, a pedagógusaink mindent beleadva önzetlenül tették  a dolgukat, vállalták ezt a nagyon nehéz feladatot ezen a nyáron is. A valamikori iskolaigazgató éppen úgy, mint a friss nyugdíjas angol tanár. Mindezt ellenszolgáltatás nélkül.

Fontos megjegyezni, a sikernek részese a zuglói önkormányzat is, hiszen a bérlemény díjába nyújtott támogatással  folyamatosan segítik munkánkat. Köszönjük  minden tanítványunk nevében.

A Studium Generale Zuglói Egyesületben október 1-től, immár 24 éves múlttal a háta mögött,  ismét megkezdődik a korrepetálás, hogy a gyerekek felkészültebbek, hátrányaikat valamelyest leküzdve, eredményesebben tudjanak teljesíteni, és  ne kelljen nyáron tanulnia senkinek.

 

Várjuk a segítségünket kérő tanulókat, s az önzetlen segítségre kész pedagógusokat, illetve tanításra vágyó értelmiségieket a XIV. kerület Ilka utca 32-ben, tel:251-7769, 273-0258.

 

E-mail címünk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Budapest, 2013.08.

Gyenge Sándor

elnök

Copyright © 2024 Studium Generale Zuglói Egyesület Rights Reserved.