Back To Top
Híradás az Egyesület közgyűléséről.
2017.02.02. 15 órai kezdettel tartotta meg éves, rendes, beszámoló közgyűlését a Studium Generale Zuglói Egyesület. Nagyon munkás évet zártunk, mindenki derekasan kivette a részét a munkában. Az Elnökség megköszönte az önzetlen tenni akarást minden résztvevőnek. Gazdálkodásunknak köszönhetően, áthúzódó tételek nélkül úgy zártuk az évet, hogy éves bevételeinkkel megoldhatóak lesznek feladataink.
A korrepetálás kisebb létszám részére, de ez évben is eredményes volt. Nagy tudású, nyugdíjas pedagógusaink foglalkoznak a tőlünk segítséget váró diákokkal. Kölcsönözhető lett 6400 db-os könyvállományunk, megszépültünk, komfortosabbak lettünk, eredményes vetélkedőkön vagyunk túl, tavasszal és ősszel gyógyüdülést szerveztünk, több középiskolásnak biztosítottuk a közösségi szolgálatuk teljesítését, a kerületi rendezvényeken tevőlegesen, eredményesen vettünk részt. Még elismerésben is részesültünk. Ezzel a lendülettel a 2017. év is csak eredményes lehet!
Közgyűlésünk elfogadta a PTK előírásai szerint átdolgozott Alapszabályát, megválasztotta 5 évre tisztségviselőit. Jó munkát kívánunk mindnyájuknak!
Egyesületünk 1990. óta működik, de csak a szájhagyomány útján terjed jó hírünk. Ismertté tételünkön kell valahogy javítanunk. Az Önkormányzattal való jó kapcsolatunk sem elégséges a hírveréshez. Facebook és Honlap látogatóinkat is kérjük, segítsenek nekünk ebben a munkában!
Ezúttal is kérjük SZJA 1%-kukkal való támogatásunkat! Adószámunk: 18192270-1-42.
Mindenkinek köszönjük a segítségét!
Studium Generale Zuglói Egyesület Elnöksége